2024. Március 28. Gedeon, Johanna

Menü
 


Tömegsport

Térkép
 
 

   Panoráma
 
  Sport  -  2017. 03. 23. 20:28  -  Somos Zoltán, fotó: Simon Erika
Hazai pályán kapott nagy pofont az Alba Fehérvár
  
Nagy meglepetést hozott az alapszakaszt már megnyerő Alba Fehérvár meccse a jóval hátrébb sorolt Pécs ellen. A hazaiak mintha nem lettek volna tökéletesen ráhangolva a mérkőzésre, amelyen végig a vendégek akarata érvényesült. Jobban dobtak, higgadtabbak voltak és kihasznlták az Alba minden hibáját. Így már a harmadik negyedben hússzal is vezettek, és ezúttal szó sem lehetett olyan fordításról, mint pár napja Körmenden. A Pécs megérdemelten nyert, a különbség sem túlzó a játék képe alapján.
 
Némi meglepetésre nem a Körmenden remeklő Brandon Taylor, hanem Alhaji Mohammed szerepelt irányítóként a fehérvári kezdő ötösben, ahol ott volt Markovics Luka és a betegségből felgyógyuló Justn Edwards is is. Mohammed azonnal triplával „érvelt” a döntés mellett, Edwards pedig lesapkázta a pécsi centert, Sejficet és bezsákolt egy felpattanót. De a Pécs is jól kezdett, első vendégszereplésén Supola Zoltán szép ziccerrel köszönt be, Budimir pedig két hármast is bedobott. Sőt, a harmadikat is helyre küldte, amivel néggyel vezettek a vendégek. Az Alba inkább a gyűrű alatt támadott jól, második esélyekből talált be Markovics és Shepard is. Lóránt büntetőivel fordított a listavezető, de nem volt hatékony a játéka, Sejfic a padról visszatérve kihasználta a hibákat és az első negyed végére ismét vezetéshez juttatta övéit.
 
A második tíz perc elején jött Taylor, de Edwards eladott labdájával kezdődött a játékrész. Csirke Ferenc sorra küldte pályára a fiatalokat, de a rosszul dobó Alba nem tudott dominálni, sőt, Demeter triplája s Supola ziccere után hétpontos hátrányba került. Időt kért Dzunics Braniszlav, de Budimir továbbra is szabadon dobálhatott, beemelt két újabb triplát… Puha volt az Alba védekezése, a negyedben csak két faultot ütöttek be Shepardék, többször inkább végignézték, ahogy a pécsiek betörnek és könnyű kosarakat szereznek. A vendégek védekezése szervezettebb volt, de igazi extrát nem kellett mutatniuk a dekoncentrált Fehérvár ellen, amely hazai pályán mindössze negyven százalékkal dobott mezőnyből az első félidőben. Az utolsó percben is támadást rontott, majd Smithtől triplát kapott az Alba, így dudaszóra alakult ki az addigi legnagyobb, tízpontos különbség – kevesen számítottak rá, hogy szünetben a Pécs fog ennyivel vezetni.
Edwards-show vezette fel a harmadik negyedet: a kanadai hátvéd ziccert dobott, lepattanót szedett, hármast vágott, újabb lepattanót kapott le, amiből aztán Lóránt is betalált. 7-0-lal indított tehát az Alba, másfél perc alatt egy triplányira csökkentve a különbséget. Jött a pécsi időkérés, ami után Supola a sarokból dobta a nyolcadik vendégtriplát. Az Alba megint lefagyott támadásban, labdákat adott el, így esélye nem volt utolérni ellenfelét. A játékvezetők is kedveztek a vendégeknek, de nem tett eleget a favorit azért, hogy joggal háboroghasson, mert pocsékul dobott és végignézte, ahogy ismét elhúzott a Pécs – Supola tovább keserítette egykori csapatát. Sima betörésekből, kiosztásokból szereztek kosarakat a vendégek, totálisan szétesett és tanácstalanná vált az Alba. Harazin kosarával hússzal (!) vezettek a baranyaiak. Erre még rá is tettek a negyed végéig, azt csináltak, amit akartak.
 
Semmi változást nem hozott a negyedik negyed eleje, kimaradtak a hazai dobások. A játékvezetők tettek róla, hogy legyen hangulat, nem panaszkodhattak ítéleteikre a pécsiek. Lóránt ellen technikait fújtak, de nem ezen múlt, hogy nem változott a különbség. Az Alba mindenhonnan elrontotta a dobásokat, a lepattanókat nem engedte át a Pécs, így esély sem volt felzárkózni. Nelson betlizett, de légiósa pontjai nélkül is simán haladt előre az utóbbi hetekben sokszor gyengélkedő Pécs. Smith kintről és a palánk alól is könnyedén dobálta a kosarakat, a fehérváriak között senki nem akadt, aki átlag fölött teljesített volna. A végén már csak a dudát várta mindenki, a szezon egyik legnagyobb meglepetésével ért véget a meccs. Az Alba ettől függetlenül alapszakasz-első, de ez a meccs megtette figyelmeztetésnek: nem magától értetődő, hogy minden meccset megnyer. Főleg gyenge játékkal.
 
Alba Fehérvár - PVSK-Pannonpower 67-85 (21-23, 14- 22, 13-25, 19-15)
Alba: Mohammed 14/6, Edwards 19/9, Markovics 6, Lóránt 10, Keller Á. 4. Csere: Shepard 9, Keler I. 2, Taylor 3/3.


Bejelentkezés

Repülés
   Webkamera

Aktuális hírek